1997
Bogdán László

Az ötödik alkalommal sorra kerülő művésztábor az idén a ló és a lovas mellett a fogatot, a kocsit is ajánlott témául tűzte a meghívott vendégek elé, tekintve, hogy a tábornak otthont adó szentkatolnai Agromixt Rt. fogathajtói augusztusban indultak a németországi fogathajtó világbajnokságon. Ha valaki azt hinné, hogy e kettős-hármas megkötöttség: ló, lovas, fogat gátlólag, bénítólag hatott a művészekre – téved. A kiállítás a bizonyítéka annak, hogy éppen ellenkezője történt, a rendkivüli jó hangulatú, bensőséges munkakapcsolatot kialakító tábor alkotói, új s új színekkel gazdagítva művészetüket, igen érdekesen, izgalmasan, mondhatni lenyűgöző biztonságérzettel közeledtek témáikhoz.


Horváth Arany 

A hely sajátossága, a táj befolyásolja az alkotót. Az emberi példamutatás ösztönzi a művészt. Tekintsünk vissza öt évre. Ez a művésztábor Tóth Ferenc mérnök és Miholcsa József szobrász szépakarásán múlott. No, meg a környezet megértésén és hozzájárulásán. Ezzel a szentkatolnai képtárral és az idei kiállítás anyagával, Kézdivásárhely is „belovagolt” a világba. Incitato lovunk képe megtekinthető Magyarországon, Vajdaságban, Nyugat-Európában, és már a keleti világ is megismerheti. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Programming by: Pagelex™  |  Host by: BexHost.com