A mindenkori művész belsÅ‘ ösztönzésre, belsÅ‘ sugallatra alkot, mégis serkentÅ‘ erÅ‘vel hatnak rá is az alkalmak, a lehetÅ‘ségek, hogy szabadítsa fel magát, semmi mással ne kelljen foglalatoskodnia, csak az alkotómunkával, csak arra összpontosíthasson. Ezt teszik lehetÅ‘vé a különféle táborok.
„Otthon biztosan nem rajzolnék-festenék hasonló dolgokat… Ez egy kihívás vagy felhívás az adott témára” – mondja Balla Móni Aranka, a tábor egyik résztvevÅ‘je.
A 25 évvel ezelÅ‘tt Tóth Ferenc által megálmodott, s azóta évi rendszerességgel ismétlÅ‘dÅ‘ Incitato alkotótábor – neve is jelzi – a lovat állítja középpontba. A lovat, mely mint az ember örök társa, s a művészetnek is mindenkori témája és kifejezÅ‘eszköze, ösztönzi a tábor meghívott művészeit, hogy önmagukról, saját vágyaikról, a múltról és jelenrÅ‘l, bármirÅ‘l vagy mindenrÅ‘l általa valljanak.
Ló és ló és ló – ez hát a tábor, s jellege következtében – az ott született művek világa, s ennek a 25. kiállításnak az arca, arculata is. A ló a természetben, az idÅ‘ben, a ló a korban, a lóval való kifejezés a művészetben. A ló csodálatos formájával, arányaival, teste és mozgása ritmusával mint a legendák hÅ‘se, mint a művészet örök ihletÅ‘je.
Nekünk, magyaroknak több mint puszta segítÅ‘társ vagy mint csak a szép megjelenítÅ‘je harmóniájával, arányrendjével, a mozdulataiban megtestesülÅ‘ összhanggal. Múltunk része is, hiszen népünk történelme összefonódott vele. Egyes tudományos kutatók szerint eleink teremtették meg a lovas civilizációt, életformát, harcmodort is. Lovas népként érkeztünk Európába, s hoztunk ide egy itt akkor újnak számtó kultúrát, harcmodort, amely elsÅ‘sorban bennünket jelentett. S a lóhoz való kötÅ‘désünk átível történelmünkön, s össze is köt bennünket a világgal, más népekkel. Gondoljunk csak a huszárságra, egész Európa minden hadseregének zsinóros huszáröltözéke is tÅ‘lünk terjedt el, ránk utal, emlékeztet.
Az idei tábor/kiállítás témája Lovas legendáink. Különös jelentÅ‘ségű ez a téma most, a 2017-es esztendÅ‘ben, amelyet Szent László-emlékévvé nyilvánítottak lovas királyunk trónra emelkedésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. S mondhatni, a régi magyar művészetnek alig van gyakoribb, visszatérÅ‘bb témája templomaink sokaságában megörökített legendáinál, ahogy vizet fakaszt a sziklából, harcol a kun vitéz elrabolta lány megmentéséért, a kor értelmezése szerint a jóért a rossz ellenében. A jelen kiállításon látható mintegy félszáz munkán is a legvisszatérÅ‘bb téma. Vetró András domborművén a középkor szellemiségében, románkorias stílusban idézi nagy lovagkirályunkat. Csutak Levente ikonszerűen, motívumokból komponálja meg szent királyunk dicsÅ‘ségét. Ezt teszi Kovács Imre lefogott ritmusban, szimbolikus elemekkel, Ábrahám Jakab lendületesen kifejezÅ‘ rajzossággal, Miholcsa József a fa adta lehetÅ‘ség sajátos, maga teremtette formanyelvén, Tomos Tünde költÅ‘i szín, folt és díszítÅ‘motívumokkal való építkezéssel, Simó EnikÅ‘ a régi falfestmények szellemiségében, Ürmös Péter kettÅ‘s formavilágú, Forró Ágnes meseszerű megjelenítéssel, ki-ki a maga művészi nyelvén. Mert nyelvileg is sokszínű ez a kiállítás. Van, akinél a színek, másoknál a ritmus, megint másoknál a grafikus elemek dominálnak.
Megjelennek itt más lovas legendák is Vetró B. S. András, Deák M. Ria, Deák Barna, V. Bodoni Zsuzsa és Ábrahám Imola művein. És vannak munkák, melyeken alkotóik függetlenítik magukat a legendáktól... Simó EnikÅ‘ vágyakozást költ mese-lovaival, (Vágyakozás I–II.), Tomos Tünde képmotívummá teszi a lovat, képkölteményt alkot a lómotívumból (Töredék). A fiatal Németh Orsolya idÅ‘be visszatekintÅ‘ elmúláshangulatot idéz (A hÅ‘sök utazása), Kristó Róbert a lóval elmélkedik (Csúfolódó). Van munka, amelynek szerzÅ‘je titokzatos címet ad (Deák M. Ria: Furioso North Star, valójában egy lófajta megnevezése), a nézÅ‘ számára szinte mindegy, hogy mi van mögötte, a mű a maga teljességével, öntörvényű fény-árnyék ritmusával ragadja el. Vagy téma sem kell, csak teljes értékű látvány, kisugárzás megteremtése (Balla Móni Aranka: Trioló, Xantus Géza: TükrözÅ‘dés, Máthé Balázs: Üveghegyen túl). Valójában – mint a művészetben mindig – a téma csak indok vagy lehetÅ‘ség arra, hogy a bennünk élÅ‘ érzést, gondolatot kifejezzük, hogy a művészet Å‘sfunkciója szerint beszélgessünk Istennel, hogy szóljunk embertársainkhoz, az emberhez, hogy megmutassuk a magunk lelkét, a teremtett világhoz való kötÅ‘désünket.
Mindent egybevetve: a 25. Incitato tábor termésének bizonysága: a művészet él, s éltetni akarja hagyományos világát, hagyományos kifejezÅ‘nyelvezetét is. Malevics még 1918-ban megfogalmazott szuprematista jóslata, hogy a hagyományos művészet meghalt, nem teljesedett be. Nem, nem halt meg, megújult az is, s él!
