Engedjék meg, hogy mindenekelÅ‘tt köszönetet mondjak a szervezÅ‘knek, Tóth Ildikónak, aki nagy kötelességtudattal, elszántsággal egy szép, de nagy kihívást jelentÅ‘ örökséget igyekszik minden évben tovább vinni: az Incitato művésztábort. Ugyancsak köszönet Vincze László művészeti vezetÅ‘nek, hogy a tábort egybefogja, hogy az alkotás folyamatait végigkíséri, a műveket a kiállításra elÅ‘készíti. És nem utolsó sorban köszönet mindazoknak a művészeknek, akik részt vettek az idei táborban, illetve azoknak, akik évrÅ‘l évre megfordulnak itt, éltetik ezt a hagyományt színvonalas alkotások létrehozásával.
„Omnis nobilitas ab equo.” – "Minden nemesség a lótól származik", tartja az antik mondás és az itt kiállított alkotások is ezt hangsúlyozzák. Gyönyörű, energikus paripák feszülnek a papíron, vásznon vagy éppen alakot öltöttek fában, hamis bronzban. A ló nemes állat, talán az egyik legszebb testfelépítésű lény, elegáns mozgással. Nem is csoda, hogy a művészettörténet egyik leggyakrabban megfestett, megrajzolt állataként tartjuk számon. Már az Å‘skori barlangrajzokon is megjelenik egyszerű lineáris stílusban. Az ókorban a ló ábrázolása további kiemelkedÅ‘ szerepet kapott a különbözÅ‘ lovasnépek művészetében. A legszebb ókori állatábrázolások, közöttük lóábrázolások az ázsiai, eurázsiai művészetekben találhatók meg. Ezek a civilizációk nemcsak a maga valóságában csodálták a lovat, hanem sok esetben már értelmezett, metamorfózison átmenÅ‘ lényként ábrázolták és gyakran az Å‘si szent állat formájába is átöltöztették. Az ókori nyugat nagy civilizációi, a görögök és rómaiak kultúrájában is fontos szerepet töltött be a ló. Művészetükben újra és újra megelevenedik, legyenek azok a Parthenon frízeinek büszke tartású lovai vagy a keleti oromzaton a nappal kezdetét ágaskodva jelzÅ‘, Heliosz lova; vagy akár a szobrászat történetének egyik alapvetÅ‘ alkotása, a római Marcus Aurelius szobor, mely hosszú idÅ‘re meghatározza a lovasszobor, ló és lovasa sztereotípiáját és, amely már elÅ‘re vetíti a reneszánsz szintén anatómiai pontosságra törekvÅ‘ Donatello vagy Verrochio büszke tartású lovaszobrait. A ló már nem önmagában, hanem lovasával együtt új, történelemformáló tényezÅ‘ként jelenik meg. Nincs művészeti stílus, mely ne vallotta volna sajátjának a ló témáját, amely vagy, mint társ, harcostárs, vagy mint a rang, az elÅ‘kelÅ‘ség szimbóluma jelent meg az ábrázolásokon. A reneszánsz nagy mesterei Leonardo da Vinci, Michelangelo, Tiziano, Dürer vagy akár a barokk Velázquez, a romantikus Gericault vagy Delacroix, az impresszionista és posztimpresszionista Manet, Degas, Toulouse Lautrec alkotásain a ló megelevenedik a különbözÅ‘ korszakok stílusjegyeivel. Az avantgárd művészet is tovább viszi a témát, de valamennyi irányzat sajátosan értelmezi, újraértelmezi azt. Így jönnek létre Picasso kubista lovai, Franz Marc expresszionista Kék lova vagy Salvador Dalí szürrealista szellemben fogant Boldog Unikornisa.
A nagy elÅ‘dök hagyatéka, egy hihetetlenül gazdag művészeti örökség szolgál tehát a ma művészének alkotásainak alapjául. Azonban ahhoz, hogy sajátosan legyen értelmezve, hogy magyaros, erdélyies legyen, a művészeti táborban résztvevÅ‘ művészek maguk is személyes tapasztalatszerzésnek vannak kitéve a tábor ideje alatt. És hogy ez mennyire fontos, aláhúzták számomra Ábrahám Jakab művész úr szavai is: nem elég a lovat anatómiailag pontosan lerajzolni, hanem meg kell ismerni, meg kell érteni működését, mozgását, lelkét és akkor lesz a rajzból hiteles műalkotás. Ez a gondolatsor kodályi mélységű, ugyanis a nagymester is vallotta: „Nem elég tudós módra, anyaggyűjtésszerűen megismerni az anyagot, azt -lege artis- feldolgozni, s lélekben talán idegen maradni tÅ‘le. Emberileg is részévé kell válni a hagyománynak (...)”. Erre ad lehetÅ‘séget az Incitato lovas művésztábor, a két hét alatt szerzett élmények egyértelműen áthatják a munkákat. A meglátogatott lovasiskolák - az idei tábor fÅ‘ témája-, konkrétan vagy finom utalásokban, elvontan jelen vannak az alkotásokban.
Konkrétan Csutak Levente alkotásain, Ábrahám Jakab és Ábrahám Imola finom vonalú rajzain elevenednek meg.
Rejtett az utalás Vincze László multiplikált lovai esetében, amelyek a ló lovasiskolába elsajátított különbözÅ‘ magatartás-, lépésformáit hangsúlyozzák vagy a szebeni Orth István művein, ahol a lovak a fovisták bátor színhasználatához, az expresszionista Franz Marc kék lovához vezetnek vissza egyedi, eredeti stílusban, érzékletesen idézve a lovasiskolák hangulatát.
A budapesti Palásti Erzsébet olajfestmestményén kubista törések, alakzatok formájában jelenik meg a ló, míg Tomos Tünde játékos alakzatban tárja elénk vagy éppen a ló és lovasa közötti kötÅ‘dést jeleníti meg. Markáns vonalakkal, a lap szinte teljes felületét domináló, erÅ‘s ló elevenedik meg Kristó Róbert szénrajzain.
Dimény András lótorzója szintén erÅ‘tÅ‘l duzzad, egy másik alkotásán pedig érzékletesen ábrázolja az arányaiban szándékosan túlméretezett erÅ‘s kezet, amely már nem finoman idomít, hanem sokkal inkább fenyegetÅ‘en hat.
A gyergyószárhegyi Ferencz Zoltán metszetei konkrét erdélyi tájat idéznek, a szárhegyi kastély reneszánsz pártázatos vonalai is felsejlenek a háttérben. Témái, alakjai is szűkebb hazájához kötÅ‘dnek, mint például Bákainé, a titokzatos ditrói jövendÅ‘mondó asszony legendás alakjának megidézése fehér vágtató paripáján vagy Gábor deák, aki egy maroknyi csapattal sikeresen védekezett a betörÅ‘ tatárokkal szemben.
Simó EnikÅ‘ vegyes technikájú festményein gyönyörű, izmos, játékos lovakat, míg Sárosi Csaba könnyed ecsetvonású akvarelljei díjugratót idéznek. A ló különbözÅ‘ arcait mutatja be Vetró B. S. András finom tus-sorozatában: az igavonó állatét, a kancáét a kiscsikójával, az ember hátas társát. Ugyancsak a megbízható, szeretett hátas társat hangsúlyozzák Nagy Lajos fotói és Xantus Géza alkotása. Deák Barna vegyes technikával készült nyomatai a példás, kimért mozdulatú lovat és lovast, illetve a szabadon vágtázó, lobogó sörénnyel, hajjal ábrázolt lovat és lovast tárja elénk. Deák M. Ria finom vonalú pasztellje maga az elÅ‘kelÅ‘ség, Erzsébet királynét idézÅ‘ alkotásáról, ló és lovasáról sugárzik a tartás és büszkeség.
Vetró András lovai esendÅ‘k, arcuk kifejezÅ‘, ló és lovasa között minden alkotás esetében finom összhang van.
Vetró Bodoni Zsuzsa pasztelljeinek merészen levágott alakjai degasi hangulatot idéznek, ugyanakkor látomászerű, szürrealista az unikornison üldögélÅ‘ gyermek látványa.
ErÅ‘ss Sándor erÅ‘teljes grafikai alkotásai Pegazust idézik.
Két tanítványa, Bimbó Botond tus-, és Máté Balázs pedig vegyes technikájú, huszáros rendet idézÅ‘ rajzával mutatkozik be. A tárlat alkotásait körplasztikák is színesítik. A szobrászatot ezúttal a debreceni GyÅ‘ri László kisméretű, finom vonalú, Å‘si magyar motívumokkal díszített fa alkotásai képviselik, valamint az udvarhelyi Zavaczki Walter Levente méretes, barokkos erÅ‘tÅ‘l duzzadó faragott és öntött lófejei. E valóban nemes állat ezer arca tárul elénk a kiállított műalkotásokon keresztül. Tökéletes testfelépítésük, feszes izomzatuk, kecses, büszke tartásuk, harmónikus mozgásuk mind alátámasztják a már idézett antik mondást: „Omnis nobilitas ab equo”.
