Az idén tizenkilencedik alkalomkor gyűlt össze BálványosfürdÅ‘n egy húszon- és egynéhány képzÅ‘művészbÅ‘l verbuválódott lovascsapat, amelyet, ha gondolatban kiegészítek azokkal, akik ezt az Incitato névre hallgató képzÅ‘művészeti alkotótábort támogatásukkal, érdeklÅ‘désükkel két évtizede éltetik, és melléjük rendezem a csikó korú apróságokat, akik szüleik vagy barátaik körül rakoncátlankodnak ebben az együttesben, mondhatom hogy ebbÅ‘l több tekintélyes lovasszázadnyi sereglet is kitelik. Hátha még hozzáadom azokat is, akik a néhai Tóth Ferenc mérnök és Miholcsa József szobrászművész kezdeményezte tábor alkotásaival valamiképpen kapcsolatba kerültek, úgy is, hogy egy vagy több Incitato alkotás boldog tulajdonosai, de úgy is, hogy meglepetésükre gyerekeik és unokáik az iskolai oktatás, a képzÅ‘művészeti képzés révén az ember legnemesebb barátjával, a lóval, a lovakkal barátsági és lóismereti kapcsolatba kerültek, akkor ezek a felsÅ‘háromszéki lovas századok ezreddé, vagy talán ezredekké állnak össze.
Az idén a bálványosi Incitato tábor alkotóival éppen azt firtatjuk, hogy számarányosítva vajon van-e még a Kárpát-medencének olyan magyar jellegű szegelete, mint FelsÅ‘-Háromszék, ahol a képzÅ‘művészek és az ezek alkotásai iránt érdeklÅ‘dÅ‘k együttese ilyen sűrűségű lenne, ilyen lazán vagy szorosan szervezett közösséggé válhatott volna?
Ilyen tájegység természetesen nincs. És mi lehet ennek a titka?
Az ember és ló kapcsolata
Mindenek elÅ‘tt maga a téma, az ember és a ló kapcsolata, együvé tartozása, mindkét közösség, az ember és a ló társas lény jellege, párokba szervezÅ‘dése, amelynek alaptörvényein, jellegén és minÅ‘ségén az sem változtat, ha egyedeik közül egyesek ki-kirúgnak a hámfából, civakodnak is, ágaskodva verekednek is néha egymással, mert az együvé tartozás alapértékei maradnak.
Mikor édesapám sok csernátoni gazdatársával együtt a tavaszi mezei munkák után az Å‘szi betakarítás idejéig felcsapta lovait a Bodoki havasok alatti legelÅ‘kre, hogy edzÅ‘djenek, szabad levegÅ‘höz jussanak, és nem utolsó sorban hogy kitáncolhassák, kirajcsurozhassák magukat, a lovak menten társaságba szervezÅ‘dtek, s amikor még apró kölykökként szüleinktÅ‘l kikönyörögtünk magunknak egy-egy lólátogatási lehetÅ‘séget, az egész lókompánia érkeztünket érzékelve vágtázva jött szembe velünk. A Fekete – egyik gyönyörű lovunk, amelyet aztán a Vörös Hadsereg katonái elvonszoltak – fejét lehajtva emelt hátára, akárcsak otthon, s a spontán összeszervezÅ‘dött havasi ménes vágtázva száguldott a dimbes-dombos hegyháti legelÅ‘n, hogy otthon majd a szÅ‘rén megült lovaglás következményeként hetekig úgy járjunk, mintha a gatyába csináltunk volna. FelnÅ‘tt koromban volt alkalmam, hogy Észak-Amerika nemzeti parkjaiban a visszavadult musztángokat is lássam, halljam, ahol ugyancsak az együvé tartozás, az egy közösséget alkotás készsége lepett meg, s ezt láthattam a Duna-delta Ó-Kilia (Chilia Veche) inkább a kistermetű hucul fajhoz tartozó vadlovainak kompániájában is.
A ló téma azért emelkedhetett tehát elÅ‘bb FortyogófürdÅ‘n majd Bálványoson csillagot rúgató magasságokba, mert a ló, az ember leghűségesebb bajtársa, pajtása és társa a históriai idÅ‘k kezdete óta. Ezt a szerves és természetes kapcsolatot próbálta a háború ránk oktrojált szocialista kártevése, amikor a nemesített vérvo- nalakhoz tartozó lovakat sem kímélték, és vágóhídra küldték Å‘ket, képletesen szólva, de akár konkréten is gazdáikkal együtt, s a lovak helyett hernyótalpas traktorok császkáltak például a híres dálnoki lótenyésztÅ‘k egykori farmjain.
Mikor elindult tehát az Incitato tábor, egyfajta reváns, lázadás, leszámolás is volt az átkos kártételű múlttal. Ez a siker másik titka. És a harmadik, vagy a sokadik titok?
Lovas nemzet voltunk és leszünk...
Az ember és a ló kapcsolatának a végtelenségig variálható a témagazdagsága. A szépművészetek, a népművészet és az irodalom is a történelem során az emberi fantáziát incitáló, bizsergetÅ‘, ezt ajzó és serkentÅ‘, a legváltozatosabb lónemesítési formákat gyöngyözte ki magából. Az alkotóművészek, költÅ‘k lónemesítési ügyködése csodálatos! Dürer apokaliptikus lovai, PetÅ‘fi lóviziói – holttestemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra – és a szárnyaló emberi képzelet Pegazusainak minden lónemzetsége a Don Quijote rozzant gebéjéig csupa szimbólum ez a lóvilág.
Egyik hölgy a bálványosi táborban fejtegette, hogy ez a téma annyira lenyűgözÅ‘ és megkapó, hogy amióta ott van a Várhegy alatt mindenben, még a papírra kiömlÅ‘ festékben is ló alakokat lát, a felhÅ‘kben, a hegyek hajlatában, másik hölgy elpirulva és nem digitális rögzítésre mondja, hogy a lovak tompora valami csodálatos szépség, a legformásabb lányidomokkal vetekedÅ‘. Hát persze! A ló és a lány nemcsak a szókezdÅ‘ betűi révén alliterál, együvé tartoznak Å‘k a Szent Anna tó legendájától a népmesék és tündérmesék királylányaiig.
Az idei bálványosi Incitato tábor szerencsés témaválasztása volt a Hunor és Magor. A ló a vadászatban. Bálványoson egyszerűen megkerülhetetlen az alkotás magyar mitológiai kötÅ‘dése. A lovak révén különösen. A Rege a csodaszarvasról örökbecsű irodalmi, szépművészeti alkotások ihletÅ‘je. A táborszervezés édes örömét apjuk örökségeként átvállaló és ezt a hagyományt nemcsak Å‘rzÅ‘, hanem újrateremtÅ‘ három lány és özvegy édesanyjuk családi kötÅ‘déseik révén is összekapcsolják a magyar mitológiát és az ugyancsak gazdag vadászhagyományokat. Ildikó, a legidÅ‘sebb Tóth-lány férje vadász. Az Incitato tábor egyik éltetÅ‘ eleme a családiasság, ennek leheletfinom összesimulása a tágabb közösségek élményvilágával.
Az idén az alkotói ihletet serkentÅ‘ – incitáló – nagyszámú kirándulások egyike a Rancz Sándor kézdialmási vadas parkjába vezetett. A nagyvárosokból – BudapestrÅ‘l, Brassóból, DebrecenbÅ‘l stb.– Bálványosra sereglÅ‘ alkotóművészek testközelben soha nem láthattak egész vaddisznókondát, s hogy a témához bogozzuk a kötÅ‘féket, dámszarvast sem, és ma már azt is tudják, hogy a képzÅ‘művészetek és a szépirodalom csodaszarvasa, a középkori kódexek szarvas ábrázolásai nem lehettek gímszarvasok, hisz ezek patája lehetetlenné tette volna az ingoványos talajon a helyváltoztatást, vágott patájú dámszarvasok voltak ezek, de mi elfogadjuk az ábrázolásokat, mert bennük egy nép, a késÅ‘bbi nemzet eredetmondája rögzül, és ez a lényeg.
Egyébként a ló a mitológiában téma annyira befogadó és egyben szerteágazó, hogy a debreceni Horváth István festÅ‘művész az Å‘sember által alkotott barlangrajzok koncentrált lényegábrázo- lásához és ennek sejtelmes színvilágához igazítja absztrakt alkotásait. Van, akinek lényeglátása a vágtázó ló és a szarvas kecsességét sikerül egybeláttatnia, és az „agancsos" ló létét, sÅ‘t mondai szárnyalását is elhiteti vélünk, nézÅ‘kkel. Miholcsa József pedig olyan, a tarsolylemezekrÅ‘l, az ázsiai művészetekbÅ‘l, magyar, türk, kínai, japán népművészeti alkotásokból ismert ló- és szarvas ábrázolásokat farag és metsz együvé, hogy hol indiai, hol indián, és más dél- vagy észak-amerikai ihletforrást keres a jámbor szemlézÅ‘ ezek forrásaként, holott „csak" magyar ihletésűek ezek.
A bálványosi Incitato tábor résztvevÅ‘inek aznapi vendéglátói Kiss Péter és Kiss István, valamint családjuk volt, akik, igen beszédes módon a Tóth-lányok örökséget tovább vivÅ‘ táborszervezéséhez hasonlóan, apjuk, Kiss Vilmos emlékének is adózva rendszeres támogatói a tábornak. Egy csoportkép készítésének idejére, akárcsak a valóságban egy csapatba szervezÅ‘dve álltak a fényképezÅ‘gép lencséje elé. A tábor vendéggyerekei családtagoknak érezvén magukat, s akik táborozás során csupa ló rajzokkal rukkoltak elÅ‘, mert már Å‘k is mindenben a Lovat látják, megrohamozták a csoportképbe beállókat. Hiszen a családhoz, a baráti körhöz tartozóknak érzik Å‘k is magukat. Azok is.
Ekkor kérdeztem meg Tóth Ildikót, aki néhány hónapos kisbabájával vett részt a táborszervezésben, hogy mi lesz a következÅ‘ évi, a XX. Incitato tábor témája? A ficánkoló, csintalankodó apróságokat látva kérdeztem, hogy a két évtized során volt-e csikótémás tábor? Hisz a kiscsikók születésén nemcsak a magyarság, hanem egész Európa sorsának alakulása múlik, áll, vagy bukik. S a ló csikószeretete az anyai szeretet és gondoskodás mintája, példaképe, de az is, amire nekünk igen nagy szükségünk van, hogy, amint ezt a szülÅ‘falumban mondják, a csikó alig esik ki az anyjából, és már is talpra áll.
