2011
Serkenj fel, kegyes nép...
Sylvester Lajos 

Az idén tizenkilencedik alkalomkor gyűlt össze Bálványosfürdőn egy húszon- és egynéhány képzőművészből verbuválódott lovascsapat, amelyet, ha gondolatban kiegészítek azokkal, akik ezt az Incitato névre hallgató képzőművészeti alkotótábort támogatásukkal, érdeklődésükkel két évtizede éltetik, és melléjük rendezem a csikó korú apróságokat, akik szüleik vagy barátaik körül rakoncátlankodnak ebben az együttesben, mondhatom hogy ebből több tekintélyes lovasszázadnyi sereglet is kitelik. Hátha még hozzáadom azokat is, akik a néhai Tóth Ferenc mérnök és Miholcsa József szobrászművész kezdeményezte tábor alkotásaival valamiképpen kapcsolatba kerültek, úgy is, hogy egy vagy több Incitato alkotás boldog tulajdonosai, de úgy is, hogy meglepetésükre gyerekeik és unokáik az iskolai oktatás, a képzőművészeti képzés révén az ember legnemesebb barátjával, a lóval, a lovakkal barátsági és lóismereti kapcsolatba kerültek, akkor ezek a felsőháromszéki lovas századok ezreddé, vagy talán ezredekké állnak össze.

Az idén a bálványosi Incitato tábor alkotóival éppen azt firtatjuk, hogy számarányosítva vajon van-e még a Kárpát-medencének olyan magyar jellegű szegelete, mint Felső-Háromszék, ahol a képzőművészek és az ezek alkotásai iránt érdeklődők együttese ilyen sűrűségű lenne, ilyen lazán vagy szorosan szervezett közösséggé válhatott volna?
Ilyen tájegység természetesen nincs. És mi lehet ennek a titka?

Az ember és ló kapcsolata

Mindenek előtt maga a téma, az ember és a ló kapcsolata, együvé tartozása, mindkét közösség, az ember és a ló társas lény jellege, párokba szerveződése, amelynek alaptörvényein, jellegén és minőségén az sem változtat, ha egyedeik közül egyesek ki-kirúgnak a hámfából, civakodnak is, ágaskodva verekednek is néha egymással, mert az együvé tartozás alapértékei maradnak.

Mikor édesapám sok csernátoni gazdatársával együtt a tavaszi mezei munkák után az őszi betakarítás idejéig felcsapta lovait a Bodoki havasok alatti legelőkre, hogy edződjenek, szabad levegőhöz jussanak, és nem utolsó sorban hogy kitáncolhassák, kirajcsurozhassák magukat, a lovak menten társaságba szerveződtek, s amikor még apró kölykökként szüleinktől kikönyörögtünk magunknak egy-egy lólátogatási lehetőséget, az egész lókompánia érkeztünket érzékelve vágtázva jött szembe velünk. A Fekete – egyik gyönyörű lovunk, amelyet aztán a Vörös Hadsereg katonái elvonszoltak – fejét lehajtva emelt hátára, akárcsak otthon, s a spontán összeszerveződött havasi ménes vágtázva száguldott a dimbes-dombos hegyháti legelőn, hogy otthon majd a szőrén megült lovaglás következményeként hetekig úgy járjunk, mintha a gatyába csináltunk volna. Felnőtt koromban volt alkalmam, hogy Észak-Amerika nemzeti parkjaiban a visszavadult musztángokat is lássam, halljam, ahol ugyancsak az együvé tartozás, az egy közösséget alkotás készsége lepett meg, s ezt láthattam a Duna-delta Ó-Kilia (Chilia Veche) inkább a kistermetű hucul fajhoz tartozó vadlovainak kompániájában is.

A ló téma azért emelkedhetett tehát előbb Fortyogófürdőn majd Bálványoson csillagot rúgató magasságokba, mert a ló, az ember leghűségesebb bajtársa, pajtása és társa a históriai idők kezdete óta. Ezt a szerves és természetes kapcsolatot próbálta a háború ránk oktrojált szocialista kártevése, amikor a nemesített vérvo- nalakhoz tartozó lovakat sem kímélték, és vágóhídra küldték őket, képletesen szólva, de akár konkréten is gazdáikkal együtt, s a lovak helyett hernyótalpas traktorok császkáltak például a híres dálnoki lótenyésztők egykori farmjain.

Mikor elindult tehát az Incitato tábor, egyfajta reváns, lázadás, leszámolás is volt az átkos kártételű múlttal. Ez a siker másik titka. És a harmadik, vagy a sokadik titok?

Lovas nemzet voltunk és leszünk...

Az ember és a ló kapcsolatának a végtelenségig variálható a témagazdagsága. A szépművészetek, a népművészet és az irodalom is a történelem során az emberi fantáziát incitáló, bizsergető, ezt ajzó és serkentő, a legváltozatosabb lónemesítési formákat gyöngyözte ki magából. Az alkotóművészek, költők lónemesítési ügyködése csodálatos! Dürer apokaliptikus lovai, Petőfi lóviziói – holttestemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra – és a szárnyaló emberi képzelet Pegazusainak minden lónemzetsége a Don Quijote rozzant gebéjéig csupa szimbólum ez a lóvilág.

Egyik hölgy a bálványosi táborban fejtegette, hogy ez a téma annyira lenyűgöző és megkapó, hogy amióta ott van a Várhegy alatt mindenben, még a papírra kiömlő festékben is ló alakokat lát, a felhőkben, a hegyek hajlatában, másik hölgy elpirulva és nem digitális rögzítésre mondja, hogy a lovak tompora valami csodálatos szépség, a legformásabb lányidomokkal vetekedő. Hát persze! A ló és a lány nemcsak a szókezdő betűi révén alliterál, együvé tartoznak ők a Szent Anna tó legendájától a népmesék és tündérmesék királylányaiig.

Az idei bálványosi Incitato tábor szerencsés témaválasztása volt a Hunor és Magor. A ló a vadászatban. Bálványoson egyszerűen megkerülhetetlen az alkotás magyar mitológiai kötődése. A lovak révén különösen. A Rege a csodaszarvasról örökbecsű irodalmi, szépművészeti alkotások ihletője. A táborszervezés édes örömét apjuk örökségeként átvállaló és ezt a hagyományt nemcsak őrző, hanem újrateremtő három lány és özvegy édesanyjuk családi kötődéseik révén is összekapcsolják a magyar mitológiát és az ugyancsak gazdag vadászhagyományokat. Ildikó, a legidősebb Tóth-lány férje vadász. Az Incitato tábor egyik éltető eleme a családiasság, ennek leheletfinom összesimulása a tágabb közösségek élményvilágával.

Az idén az alkotói ihletet serkentő – incitáló – nagyszámú kirándulások egyike a Rancz Sándor kézdialmási vadas parkjába vezetett. A nagyvárosokból – Budapestről, Brassóból, Debrecenből stb.– Bálványosra sereglő alkotóművészek testközelben soha nem láthattak egész vaddisznókondát, s hogy a témához bogozzuk a kötőféket, dámszarvast sem, és ma már azt is tudják, hogy a képzőművészetek és a szépirodalom csodaszarvasa, a középkori kódexek szarvas ábrázolásai nem lehettek gímszarvasok, hisz ezek patája lehetetlenné tette volna az ingoványos talajon a helyváltoztatást, vágott patájú dámszarvasok voltak ezek, de mi elfogadjuk az ábrázolásokat, mert bennük egy nép, a későbbi nemzet eredetmondája rögzül, és ez a lényeg.

Egyébként a ló a mitológiában téma annyira befogadó és egyben szerteágazó, hogy a debreceni Horváth István festőművész az ősember által alkotott barlangrajzok koncentrált lényegábrázo- lásához és ennek sejtelmes színvilágához igazítja absztrakt alkotásait. Van, akinek lényeglátása a vágtázó ló és a szarvas kecsességét sikerül egybeláttatnia, és az „agancsos" ló létét, sőt mondai szárnyalását is elhiteti vélünk, nézőkkel. Miholcsa József pedig olyan, a tarsolylemezekről, az ázsiai művészetekből, magyar, türk, kínai, japán népművészeti alkotásokból ismert ló- és szarvas ábrázolásokat farag és metsz együvé, hogy hol indiai, hol indián, és más dél- vagy észak-amerikai ihletforrást keres a jámbor szemléző ezek forrásaként, holott „csak" magyar ihletésűek ezek.

A bálványosi Incitato tábor résztvevőinek aznapi vendéglátói Kiss Péter és Kiss István, valamint családjuk volt, akik, igen beszédes módon a Tóth-lányok örökséget tovább vivő táborszervezéséhez hasonlóan, apjuk, Kiss Vilmos emlékének is adózva rendszeres támogatói a tábornak. Egy csoportkép készítésének idejére, akárcsak a valóságban egy csapatba szerveződve álltak a fényképezőgép lencséje elé. A tábor vendéggyerekei családtagoknak érezvén magukat, s akik táborozás során csupa ló rajzokkal rukkoltak elő, mert már ők is mindenben a Lovat látják, megrohamozták a csoportképbe beállókat. Hiszen a családhoz, a baráti körhöz tartozóknak érzik ők is magukat. Azok is.

Ekkor kérdeztem meg Tóth Ildikót, aki néhány hónapos kisbabájával vett részt a táborszervezésben, hogy mi lesz a következő évi, a XX. Incitato tábor témája? A ficánkoló, csintalankodó apróságokat látva kérdeztem, hogy a két évtized során volt-e csikótémás tábor? Hisz a kiscsikók születésén nemcsak a magyarság, hanem egész Európa sorsának alakulása múlik, áll, vagy bukik. S a ló csikószeretete az anyai szeretet és gondoskodás mintája, példaképe, de az is, amire nekünk igen nagy szükségünk van, hogy, amint ezt a szülőfalumban mondják, a csikó alig esik ki az anyjából, és már is talpra áll.

Ugye, képesek leszünk talpra állni? 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Programming by: Pagelex™  |  Host by: BexHost.com