2004
Nyergelj és kantározz!
Sylvester Lajos 

Egy tucatnyi esztendővel a mostaniaknak előtte valahonnét a Dunántúl valamelyik jó lótartó és lányfürösztő helyéről útban Erdély felé két férfit egy utasfülkében zötykölt a vonat. Tóth Ferenc, az egyik ló-bolond mérnök a felvillanyozott vasparipával haza, Háromszékre tartott, s az ugyancsak székelyföldi kötődésű Miholcsa József szobrászművésszel a hosszú úton beszédbe elegyedtek, és mindent egy lóra tettek. 

Az állattenyésztő szakember végighallgatva a szobrász ló-áriát, - és lévén maga is ebből a férfifajtából való- felajánlotta utastársának, hogy az fogná gyeplőre a ficánkoló művésznépséget, telepítené nyaranként egy művészkarámba valahová jóféle lovak közelébe őket, hogy rajzpapíron, festővásznon is megfuttassák, s agyagba gyúrva is a csillagokat rúgassák a paripákkal. Az ekkor és ott készülő munkákból táborzáráskor rendeznének közös kiállítást, s a résztvevők adományoznának egy-két alkotást a művésztábor szervezői, esetleg a tábor támogatói számára. Az abrak és az itatás az én gondom – nyugtatta meg az anyagiakon és a szervezési nehézségeken lovagoló szobrászt a fogathajtó sportért is lelkesedő mérnök.

Gyakorlatilag így született a tucatnyi év után már a legendák világában is vágtató képzőművész alkotótábor Felső-Háromszéken, Kézdivásárhely jó hírű üdülőtelepén, Fortyogófürdőn. A szervezők úgy vélték, hogy a gyógyvizek, és az ugyancsak gyógyhatású vulkáni utóműködéssel kapcsolatban lévő vérereket bizsergető alkotómunkára serkentő környezetet teremtenek a táborozók számára. Induláskor arra nem is gondoltak, hogy maga a téma, a ló és a vele kapcsolatba hozható alkotói vízió bizonyul a legcsodálatosabb incitáló, művészi ajzószernek. 

A ló és az ember évezredekre nyúló históriái kapcsolata közismert - ezzel ne foglalkozzunk. Az is, hogy mi, magyarok, lovas nemzet volnánk, s ezek között is különösen az a hazáját – mikor volt – és országát, erdélyi fejedelmét lovaskatonaként szolgáló szabad székely, a társadalmi rangot felmutató székely lófő. Valószínű a fortyogófürdői Incitato alkotótábor előbb a Kárpát- medence egészére, majd más kontinensre is átugrató, még Indiából és híveket toborzó sikere az előbb említettek mellett abban is rejlett, hogy a ló és véle összefüggésbe hozható fantáziát is ugrató asszociációk, a ló révén behozott allegorikus képi világ hol Pegazusként, hol apokaliptikus vízióként is megjelenhetett ebben az egeket is mennyezetként maga fölött érző manézsban. Nem kevés szerepe volt az évről- évre halmozódó sikerben annak sem, hogy az évtizedeken át a szocialista realizmus pányvájára fogott és ennek a hídlására szorított művésztáborok tematikai nyűgétől Fortyogófürdőn végre szabadulni lehetett. Itt ugrik be a képbe az is, hogy a kötetlen lovas tematika az alkotótáborban messze elrugaszkodhatott a lovakat tömegesen vágóhidakra terelő barbár esztendőktől, amikor a lovak már igavonó baromként sem kellettek, amikor felszámolták a méneseket, befogták kuláknak meg osztályellenségnek a lótartó gazdákat, akik örülhettek, ha valahol Dobrudzsában, a Duna- Feketetengeri csatornánál egy-egy szamárkordé mellett fogathajtáskodhattak.

Induláskor arra is lehetett számítani, hogy felsőháromszéki alkotótáborban nem csupán a művészek foghatók hámfába, hanem idővel a lakosság jelentős, a vállakozók, mindenféle egyéb lokálpatrióta népek közös ügyévé nemesedik. A legmeggyőzőbb bizonyság erre éppen a táborzáró közös tárlatok mindenike, amelyekre zsúfolásig megtelnek a kiállítótermek. Ejtsünk szót arról is, Kezdivásárhely hagyományőrző, viszonylag zárt közösségként élte át a múlt századi háborúk után installált „román világokat”, a kommunizmus idehonosítási kisérleteit. Kulturális értékeit a barbár időkben is menteni, múzeumi gyűjteményekbe menekíteni volt képes, népes iparos családjainak polgári életmódja és ízlésvilága minden korhasztó kísérletnél ellenállóbbnak bizonyult, mintegy vaspántos céhes ládában őrizte féltett kincsét, a magyar kultúrába beleszabott és belevarrt autentikus értékeit. Szólnunk kell arról is, hogy Kézdivásárhelyen a múlt század utolsó harmadában a székelységből induló és oda visszatérő Kosztándi- házaspár Jenő és Katalin révén, s a Kolozsvárról idehonosodó Vetró András meg Bodoni Zsuzsa a szó mindenféle értemében művészeti iskolákat teremtettek. Közel négy évtizeden át alig volt a világon olyan képzőművészeti gyermek- vagy ifjusági pályázat, amelyről az első díjasok között ne találnák felső- háromszéki neveket. A művészi alkotói igény átörökítése két síkon mozgott: egyrészt a családi kötődések és meghittség melegében, mint a Vetró- Bodoni- família esetében, másrészt a tágabb közösség körében, amelyben helyét bárki megtalálhatta, ha jóérzéssel, szándékkal és tehetséggel közeledett a városhoz. A legfantasztikusabb talán megiscsak az, hogy az Incitato táborban született, vagy a Fortyogón fogant alkotások ma Háromszék tábort támogató közintézményeink épületeiben, vállalkozói irodákban, múzeumi gyűjteményekben és köztereken találhatók.

Ezen a nyáron Fortyogófürdőről Bálványos vára alá költözött sorrendben a 12. Incitato képzőművész tábor. A Fortyogón fortyogó hosszú hadakozás a városvezetés és a bérlő között nem kedvezett sem a tábor-, sem a lófuttatásnak, ezért nyergelni s kantározni kellett, és más fogadót keresni. Daragus Attila vállakozó- újabban torjai alpolgármester, és fogadókészségére most is lehetett alapozni, aki a bálványosi Transylvánia motelben szállást és műtermet, a Vár- vendéglőben „abrakot” és lóitatót biztosított, és minden bizonnyal romantikus és mitikus környezetben lerakta az Incitato tábor az idén a Várhegy alatt induló rendezvénysorozatának tartós fából faragott hídlását. Ez olvasható le a mostani rendezvényen részt vevő közel harminc művész képéről, és a képek – szobrok arcáról, s a tábor fenntartásáért áldozatot hozó felsőháromszéki vállakozók, intézmények és magánszemélyek pénzt, paripát, fegyvert (papírt, festéket, üveget, képkeretet és egyebeket) a művészek rendelkezésére bocsátó gesztusaiból.

Az Incitato veterán társasága természetesen nosztalgiázva gondol Fortyogófürdőre, de számukra se szokatlan, sőt serkentően ingerlő a kontinentális mércével mérve is páratlan földrajzi, természeti, történelmi, mitológiai környeze, amely hosszú távon is éltetője és megtartója lehet a Bálványosi Incitato Képzőművésztábornak. A fiataloknak és az előszőr táborba vonuló idősebb alkotóművészeknek pedig nem kell összesúgniuk, mint a fáradt lovaknak, hogy érzékeljék a pompás telephely előnyeit. Bálványosfürdő várható újabb kori felfutása szerencsés jövőképet trappoltat szembe a táborozókkal. 

Ha a kézdivásárhelyi- felsőháromszéki lakosság újra felfedezi a Várhegy, a Büdöshegy, a Szent Anna-tó, a Mohos testet-lelket kúráló, szemet gyönyörködtető és értelmet ingerlő csodáját, a nemzeti identitás múltból előbugyogó történelmi- természeti keretét, az itt létrehozott képzőművészeti munkáknak a bekeretezéséhez az Istvána-cég mellé a környező hegyek- völgyek is társulnak.

Számítani lehet rá, hogy egyszer majd a Bálványosi Nyári Szabad- egyetem és Diáktábor is itt veri fel újra a sátrát, a Bálványosvár alakját felmutató szabadtéri színpad a társművészetek és a népköltészet dobogójává válhat újra, Tóth Ferenc és társainak hite és lelke, az ifjabbik Vetró András táborvezető lendülete nem a szakadék-, hanem a beteljesülés felé nyargaltatja azokat a lovakat.

Bálványosfürdőn jó helyen nyergeltek és kantároztak. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Programming by: Pagelex™  |  Host by: BexHost.com