Egy tucatnyi esztendÅ‘vel a mostaniaknak elÅ‘tte valahonnét a Dunántúl valamelyik jó lótartó és lányfürösztÅ‘ helyérÅ‘l útban Erdély felé két férfit egy utasfülkében zötykölt a vonat. Tóth Ferenc, az egyik ló-bolond mérnök a felvillanyozott vasparipával haza, Háromszékre tartott, s az ugyancsak székelyföldi kötÅ‘désű Miholcsa József szobrászművésszel a hosszú úton beszédbe elegyedtek, és mindent egy lóra tettek.
Az állattenyésztÅ‘ szakember végighallgatva a szobrász ló-áriát, - és lévén maga is ebbÅ‘l a férfifajtából való- felajánlotta utastársának, hogy az fogná gyeplÅ‘re a ficánkoló művésznépséget, telepítené nyaranként egy művészkarámba valahová jóféle lovak közelébe Å‘ket, hogy rajzpapíron, festÅ‘vásznon is megfuttassák, s agyagba gyúrva is a csillagokat rúgassák a paripákkal. Az ekkor és ott készülÅ‘ munkákból táborzáráskor rendeznének közös kiállítást, s a résztvevÅ‘k adományoznának egy-két alkotást a művésztábor szervezÅ‘i, esetleg a tábor támogatói számára. Az abrak és az itatás az én gondom – nyugtatta meg az anyagiakon és a szervezési nehézségeken lovagoló szobrászt a fogathajtó sportért is lelkesedÅ‘ mérnök.
Gyakorlatilag így született a tucatnyi év után már a legendák világában is vágtató képzÅ‘művész alkotótábor FelsÅ‘-Háromszéken, Kézdivásárhely jó hírű üdülÅ‘telepén, FortyogófürdÅ‘n. A szervezÅ‘k úgy vélték, hogy a gyógyvizek, és az ugyancsak gyógyhatású vulkáni utóműködéssel kapcsolatban lévÅ‘ vérereket bizsergetÅ‘ alkotómunkára serkentÅ‘ környezetet teremtenek a táborozók számára. Induláskor arra nem is gondoltak, hogy maga a téma, a ló és a vele kapcsolatba hozható alkotói vízió bizonyul a legcsodálatosabb incitáló, művészi ajzószernek.
A ló és az ember évezredekre nyúló históriái kapcsolata közismert - ezzel ne foglalkozzunk. Az is, hogy mi, magyarok, lovas nemzet volnánk, s ezek között is különösen az a hazáját – mikor volt – és országát, erdélyi fejedelmét lovaskatonaként szolgáló szabad székely, a társadalmi rangot felmutató székely lófÅ‘. Valószínű a fortyogófürdÅ‘i Incitato alkotótábor elÅ‘bb a Kárpát- medence egészére, majd más kontinensre is átugrató, még Indiából és híveket toborzó sikere az elÅ‘bb említettek mellett abban is rejlett, hogy a ló és véle összefüggésbe hozható fantáziát is ugrató asszociációk, a ló révén behozott allegorikus képi világ hol Pegazusként, hol apokaliptikus vízióként is megjelenhetett ebben az egeket is mennyezetként maga fölött érzÅ‘ manézsban. Nem kevés szerepe volt az évrÅ‘l- évre halmozódó sikerben annak sem, hogy az évtizedeken át a szocialista realizmus pányvájára fogott és ennek a hídlására szorított művésztáborok tematikai nyűgétÅ‘l FortyogófürdÅ‘n végre szabadulni lehetett. Itt ugrik be a képbe az is, hogy a kötetlen lovas tematika az alkotótáborban messze elrugaszkodhatott a lovakat tömegesen vágóhidakra terelÅ‘ barbár esztendÅ‘ktÅ‘l, amikor a lovak már igavonó baromként sem kellettek, amikor felszámolták a méneseket, befogták kuláknak meg osztályellenségnek a lótartó gazdákat, akik örülhettek, ha valahol Dobrudzsában, a Duna- Feketetengeri csatornánál egy-egy szamárkordé mellett fogathajtáskodhattak.
Induláskor arra is lehetett számítani, hogy felsÅ‘háromszéki alkotótáborban nem csupán a művészek foghatók hámfába, hanem idÅ‘vel a lakosság jelentÅ‘s, a vállakozók, mindenféle egyéb lokálpatrióta népek közös ügyévé nemesedik. A legmeggyÅ‘zÅ‘bb bizonyság erre éppen a táborzáró közös tárlatok mindenike, amelyekre zsúfolásig megtelnek a kiállítótermek. Ejtsünk szót arról is, Kezdivásárhely hagyományÅ‘rzÅ‘, viszonylag zárt közösségként élte át a múlt századi háborúk után installált „román világokat”, a kommunizmus idehonosítási kisérleteit. Kulturális értékeit a barbár idÅ‘kben is menteni, múzeumi gyűjteményekbe menekíteni volt képes, népes iparos családjainak polgári életmódja és ízlésvilága minden korhasztó kísérletnél ellenállóbbnak bizonyult, mintegy vaspántos céhes ládában Å‘rizte féltett kincsét, a magyar kultúrába beleszabott és belevarrt autentikus értékeit. Szólnunk kell arról is, hogy Kézdivásárhelyen a múlt század utolsó harmadában a székelységbÅ‘l induló és oda visszatérÅ‘ Kosztándi- házaspár JenÅ‘ és Katalin révén, s a Kolozsvárról idehonosodó Vetró András meg Bodoni Zsuzsa a szó mindenféle értemében művészeti iskolákat teremtettek. Közel négy évtizeden át alig volt a világon olyan képzÅ‘művészeti gyermek- vagy ifjusági pályázat, amelyrÅ‘l az elsÅ‘ díjasok között ne találnák felsÅ‘- háromszéki neveket. A művészi alkotói igény átörökítése két síkon mozgott: egyrészt a családi kötÅ‘dések és meghittség melegében, mint a Vetró- Bodoni- família esetében, másrészt a tágabb közösség körében, amelyben helyét bárki megtalálhatta, ha jóérzéssel, szándékkal és tehetséggel közeledett a városhoz. A legfantasztikusabb talán megiscsak az, hogy az Incitato táborban született, vagy a Fortyogón fogant alkotások ma Háromszék tábort támogató közintézményeink épületeiben, vállalkozói irodákban, múzeumi gyűjteményekben és köztereken találhatók.
Ezen a nyáron FortyogófürdÅ‘rÅ‘l Bálványos vára alá költözött sorrendben a 12. Incitato képzÅ‘művész tábor. A Fortyogón fortyogó hosszú hadakozás a városvezetés és a bérlÅ‘ között nem kedvezett sem a tábor-, sem a lófuttatásnak, ezért nyergelni s kantározni kellett, és más fogadót keresni. Daragus Attila vállakozó- újabban torjai alpolgármester, és fogadókészségére most is lehetett alapozni, aki a bálványosi Transylvánia motelben szállást és műtermet, a Vár- vendéglÅ‘ben „abrakot” és lóitatót biztosított, és minden bizonnyal romantikus és mitikus környezetben lerakta az Incitato tábor az idén a Várhegy alatt induló rendezvénysorozatának tartós fából faragott hídlását. Ez olvasható le a mostani rendezvényen részt vevÅ‘ közel harminc művész képérÅ‘l, és a képek – szobrok arcáról, s a tábor fenntartásáért áldozatot hozó felsÅ‘háromszéki vállakozók, intézmények és magánszemélyek pénzt, paripát, fegyvert (papírt, festéket, üveget, képkeretet és egyebeket) a művészek rendelkezésére bocsátó gesztusaiból.
Az Incitato veterán társasága természetesen nosztalgiázva gondol FortyogófürdÅ‘re, de számukra se szokatlan, sÅ‘t serkentÅ‘en ingerlÅ‘ a kontinentális mércével mérve is páratlan földrajzi, természeti, történelmi, mitológiai környeze, amely hosszú távon is éltetÅ‘je és megtartója lehet a Bálványosi Incitato KépzÅ‘művésztábornak. A fiataloknak és az elÅ‘szÅ‘r táborba vonuló idÅ‘sebb alkotóművészeknek pedig nem kell összesúgniuk, mint a fáradt lovaknak, hogy érzékeljék a pompás telephely elÅ‘nyeit. BálványosfürdÅ‘ várható újabb kori felfutása szerencsés jövÅ‘képet trappoltat szembe a táborozókkal.
Ha a kézdivásárhelyi- felsÅ‘háromszéki lakosság újra felfedezi a Várhegy, a Büdöshegy, a Szent Anna-tó, a Mohos testet-lelket kúráló, szemet gyönyörködtetÅ‘ és értelmet ingerlÅ‘ csodáját, a nemzeti identitás múltból elÅ‘bugyogó történelmi- természeti keretét, az itt létrehozott képzÅ‘művészeti munkáknak a bekeretezéséhez az Istvána-cég mellé a környezÅ‘ hegyek- völgyek is társulnak.
Számítani lehet rá, hogy egyszer majd a Bálványosi Nyári Szabad- egyetem és Diáktábor is itt veri fel újra a sátrát, a Bálványosvár alakját felmutató szabadtéri színpad a társművészetek és a népköltészet dobogójává válhat újra, Tóth Ferenc és társainak hite és lelke, az ifjabbik Vetró András táborvezetÅ‘ lendülete nem a szakadék-, hanem a beteljesülés felé nyargaltatja azokat a lovakat.
BálványosfürdÅ‘n jó helyen nyergeltek és kantároztak.
