2002
A lóravaló képzőművész esete a lófő székellyel
Csutak Levente brassói képzőművész (az egyik tábornok)

A dálnoki Agromixt Rt. Lipicai ménese, a kézdivásárhelyi Incitato fogathajtó Sportklub, valamint a fortyogó fürdői Incitato szállodakomplexum az idén is megrendezte hagyományos művésztáborát. A megívott képzőművészek lóravaló csapata immár tizedik alkalommal vonult be a fortyogói főhadiszállásra, hogy ezúttal visszalovagoljon az időben, ugyanis a kijelölt lovas téma történelmű vonatkozású volt - „A lófő székely”. A székelység valamikor általános nemességet élvezett, melyeket hadi érdemekkel szerzett a királytól, kiharcolt privilégiumai az egész költséget demokratikusan illette. A XVI. század végéig szolid nemzeti, jogi szervezet volt, mely önvédelmi, határvédelmi szabad katonatársadalmon alapult. Társadalmi szerkezetét rendi tagozódás jellemezte, főrendek (primorok), lófők (primipillusok), darabontok vagy gyalogosok (pixidáriusok). Egy 1703-ból származó dokumentum így jellemzi a lófőket és a gyalogos kőzszékelységet- „... lovas, vagy gyalogosfegyverzettel felszerelt harcra kész férfiak, kik az erdélyi fejedelem hívására mindenkor kötelesek... táborba vonulni...” A lófők többedmagukkal saját lovaikon, saját kötelességükön szálltak hadba, főembereknek számítottak a szegényebb gyalogosok előtt. Páncél, sisak, pajzs, kopja s más hadakozó eszközökkel lóháton szálltak szembe a betörő ellenséggel. Mindent elkövettek kiváltságaik, szabadságuk, függetlenségük védelméért is. A székelyek közösségi privilégiumait, általános nemességi státuszukat Mária Terézia törölte el 1763-ban és erőszakkal létrehozta a székely határvédő huszár-, és gyalogezredet. A székelység szabadságvágyát Háromszéken utoljára 1849-ben nyilvánította ki keményen, de önkormányzati óhaja mindmáig megmaradt. A művészek huszonkettes fogata kötélnek állt, s a két hét alatt alkotott művek kiállítására végül szűknek bizonyultak a kézdivásárhelyi Céhtötréneti Múzeum kiállítótermei. Tóth Ferenc, az Agromixt Rt. Igazgatója a „fő lófő” és családja, Miholcsa József táborvezető szobrászművész és a lelkes támogatók (Dr. Kiss Vilmos, Kovács Attila, Kádár László, Zsuffa Levente, Bende Kálmán és mások) mindent megtettek, hogy ebben az anyagilag egyre szűkebb világban is biztosítsák a táborravalót. A híressé vált Incitato törzsménről elnevezett fortyogói lovas központban jól éreztük magunkat. A katrosai összerázó- bemelegítő tábortűz órák alatt egybeolvasztotta a társaságot, kialakult a csapatszellem, az alkotólégkör. A helyi jellegű téma fölöttébb tizteletre méltó, elgondolkodtató és alkotásra serkentő volt. Történelmi dokumentálódást igényelt, de a jelennek is szólt, mivel a rendezők a felsőháromszéki kirándulások keretében igyekvő, ésszerűen gazdálkodó falusi emberek, mai értelemben vett „lófő székelyek” udvaraiba is elkalauzoltak bennünket. Nyújtódon, Lemhényben, és Szentkatolnán és örömmel láttuk, tapasztaltuk, hogy mostoha körülmények közepette is lehet biztató eredményeket felmutatni, hogy a szűk hazában nincs veszve minden, a konok székely kitartás nem hiábavaló. Az udvarokra kicsapott ápolt lovak, csikók és egyébb állatfajták, traktorok, gépkocsik és az új épületek látványa, a gazda arcán megcsillanó büszkeség megnyutató sőt inspiráló élmény volt. Örömmel és jószívvel fogadtak minket, megtisztelőnek érezték a művészek látogatását. Kattogtak is serényen a fényképezőgépek, megcélozva embert, állatot, a gondozott környezetet, az ÉLETET. A végeredményt, ami amúgy is már tekintélyessé gyarapodott képtárat gazdagítja, Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi újságíró méltatta a július 14-i tárlatnyitón. 

(részlet a brassói lapokból – 2002. augusztus 9.) 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Programming by: Pagelex™  |  Host by: BexHost.com